2011-ben már harmadik alkalommal vettünk részt a „SÁNCI KARÁCSONY”- on. December 24-én estére meghívást kaptunk a karácsony szent ünnepének közös köszöntésére a Sánc utca 19.számú ház elé. A kezdeményező család – Kovácsné Jakab Ica szervezésével- szeretettel, meleg teával, forralt borral fogadta az érkezőket.Köszöntötték a jelenlévőket, – / kb.25-30 utcabeli /- a gyerekek karácsonyi verseket szavaltak. Az összejövetelen tiszteletét tette Szabó József plébános Úr és beszédével emelte az est hangulatát. Folytatás
Megosztás
A Felnémeti Civil Kerekasztal szerevezésében emléktáblát avattak, illetve emlékkövet állítottak és szenteltek fel pénteken a késő délutáni órákban a 750 éves Felnémet lakói és vendégei a Hősök parkjában.
A cudar időjárás ellenére jópár érdeklődő kísérte figyelemmel a jubileumra felállított emlékkő és tábla avatását.
A felszentelés után Gál Sándor tartott rövid ünnepi beszédet, Wass Albert sorait idézve kijelentette: a kő marad!
Folytatás
Megosztás




Legutóbbi hozzászólások